A Szent Korona Őfelsége

A Mindenséggel mérd magad!

November 2.

Wass Albert: Halál 

Én úgy képzelem el,  
hogy a halál egy óriási nász, 
legszentebb, legemberibb ölelés. 
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő. 
Nem rém: rémeket elűző. 
Több mint a Szépség. 
Több mint a Szerelem, 
a Jóságnál is több: 
Kegyelem. 
Én úgy képzelem el, 
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás 
és akkorára nő a fájdalom, 
hogy nem bírom tovább:  
hozzám lép egy fehér ismerős,  
szép csendesen lecsókolja a számat, 
lefogja ezt a vergődő szívet,  
és ennyit szól csak: elnémuljatok. 
Erre megszűnik minden indulat. 
Erre megszűnik minden fájdalom, 
csak gondfelejtő békesség marad: 
se könny, se vér, se akarat, 
nem lesz már semmi sem. 
Elhal a szívem dobbanása, 
s végtelen álmok néma lánya 
bűvös, tüzes csókjába zár. 
Szeretőm lesz egy éjszakára 
a széparcú Halál.

 

A Tovatűnés SZERe – az Istenben boldogulás

 

Halottkultusz a magyarság életében egykor és ma (összevetés) - részlet

A halottak napján gondoljuk csak át, milyen szokások voltak nálunk, ha halott volt a családban. Ehhez azonban előtte vizsgálódnunk szükséges a fényjárást illetőleg, hiszen a lélek - mint Fény - égi-földi útja is egyfajta misztikus fényjárás. Hiszen porból lettünk, porrá leszünk… De milyen porrá? Csillagporrá, csillagfénnyé, a Mindenség fényévé! A test, mint porhüvely valóban visszatér az édes anyaföld ölébe, de a lélekszellem a „porhüvelyben” lakó halhatatlan részünk, az Időtlen Énünk, az a szellemi szférákba költözik, ahonnan a gyógyulás és a tanulás után, újra feladattal, vagy küldetéssel visszatér a földre.

 A lélekút kozmikus ismeretéről tanúskodnak a honvisszatérés és azt megelőző évezredek szkíta temetői, ahol őseink zsugorított magzati pózban vannak eltemetve az áldozati edényekkel és a mellkeresztekkel. De erről a teljesen egyedi, csak ránk jellemző lélekút ismeretről tanúskodnak a hun őshazák királyi szkíta kurgánjainak és halomsírjainak páratlan kincsekkel bővelkedő leletei is….