A Szent Korona Őfelsége

A Mindenséggel mérd magad!

Július 25.

Szent Jakab apostol az idősebb

Elsőként hívta Jézus apostolai közé. János apostol és evangélista bátyja. Jézus őket nevezte „Boanergesz”-nek, a „mennydörgés fiai”-nak (nem héberül van, hanem arámi nyelven!). Ugyanis egy alkalommal nem akartak Jézusnak szállást adni a szamariaiak, és Jakab azt mondta: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az Isten nyilát, hagy pusztítsa el őket!” (Lukács 3.) Ott voltak Jézus színeváltozásakor a Tábor-hegyen, csakúgy, mint Péter.

A két testvér, Jézus két különleges tudású tanítványa ott van a Szent Korona keresztpántján, Jakab közvetlenül a Pantokrátor Isten mögött, János pedig előtte.

 

 

Szent Kristóf

 

Az Érdy-kódex” szerint kánaánita nemzetségből származik - tehát íjfeszítő!

Legendája szerint nagy erejével csak a leghatalmasabb királyt akarta szolgálni, így találta meg Jézust: egy folyó partjára költözött, és ingyen vitte át az embereket. Egy alkalommal kisfiú várta a parton. Kristóf a vállára vette, de amint gázolt át vele, egyre nehezebbé vált. Úgy érezte, mintha az egész világot cipelné. A kisfiú, mikor partot értek, azt mondta: „Még az is rajtad volt, aki az egész világot teremtette, mert én vagyok Krisztus.” Ezért ábrázolják kisgyermekkel a vállán, vízben haladva.

Az utazók védőszentje. Számos Árpád-kori ősi templomunk keleti, vagy déli külső falát díszíti még töredékesen is felismerhető óriási freskója.