A Szent Korona Őfelsége

A Mindenséggel mérd magad!

Erdélyi nagyzarándoklat 2. rész - A Hit zarándokútja

Erdélyi nagyzarándoklat 2. rész - A Hit zarándokútja

Böör-Corsei Gréta – KoronaGyöngyök csoport, 2010

 

2010.08.01. Vasárnap délután

 

Szentmise után, a pusztinai csángó Magyar Házban vendégeltek meg minket egy egyszerű, de annál ízesebb ebéddel: olyannal, mint amilyen a csángó nép, egyszerű és ízes.

Még akkor nem sejtettem, hogy milyen gazdag délutánnak is nézek elébe, nem csoda, hisz a fáradtságtól örültem, hogy egyáltalán felfogom, hol vagyok, nem hogy, én még azon gondolkodjam, mi is fog még itt történi… sodródtam az eseményekkel.

Ebéd után kezdtem egy picit magamhoz térni, és felfigyeltem, milyen sok fiatal van a Magyar Házban, jobban körülnéztem, megfigyeltem, próbáltam rájönni, hogy a nagy teremben ki-kicsoda, és legfőképp ki-kit tanít ebben a zenés táborban. A felnőttek igencsak kitűntek a tömegből, lehetett látni, hogy nem odavalók, de még a közelbe sem, bár tényleg kedvesek és barátságosak voltak. Viszont a fiatalok nagyon szép egységet alkottak. Próbáltam a megjelenésük alapján elhelyezni őket valahová, valamely területre, de nem tudtam eldönteni, melyik a csángó és melyik nem. Persze ez elsőnek nagyon jónak hangzik, hisz egységesség és határtalanság tükröződik vissza, amire most igazán szükségünk van. A nemzetnek most megint erre van szüksége, mint Szent István korában, az egységre, az egyesülésre (mert csakis így tudjuk megvédeni magunkat és megóvni a nemzetet). Mindennek viszont komoly ára van, mert így minden összemosódik, mint a fiatalok, akikről nem tudtam megállapítani, honnét valók, hisz nem járnak népviseletben, vagy semmi olyan jellegzetességet nem fedeztem fel rajtuk, ami alapján azonosíthattam volna őket. De tudom, hogy ez idővel, amikor eljön a béke ideje, minden újra kikristályosodik, és az is lehet, hogy az egységben, majd az elkövetkezendő időkben, a szép aranykorban, mindez megváltozik, átalakul, hisz nem kell már menekülni, védekezni, megóvni kincseinket, magyarságunkat, mint ahogy eddig szükséges volt. Akkor már nem lesz rá szükség, viszont most igen!!!

 

Szükség van mindarra, ami táplál minket, életben és egységben tart, arra az erőre, amit a szegény magyar, már nem kap meg a templomokban, az imádságokban, szent énekekben, mert a másik oldal képviselőinek sikerült ezt is eltorzítani, elcsúsztatni, megfordítani. De sebaj, ezen is dolgozni kell. Viszont az egyetlen élő, és hála Istennek tiszta forrás, ami segít a gyógyító népzene által, a legősibb érzéseket és emlékeket felszínre hozni, táplálni, és megerősíteni az a néptánc!!! Már csak ez maradt meg, úgymond érintetlenül, persze kisebb változásokkal az évszázadok során, de ebbe a másik oldal nem nagyon tudott mit beleszólni. Hisz a néptáncot nem lehet elmesélni, elhazudni… nincs benne szó, ami ugye a másik oldal egyik legkedveltebb eszköze… ezt nem beszélik, ezt járják!!! Ezen nem lehet változtatni, esetleg annyit, hogy a kezed nem oda teszed, ahová kell, de az a legszebb, hogy a zene, a lendület és a révület, amikor a magyar istenigazából táncol, oda teszi, és úgy teszi a kezét lábát és egész lényét pont ahova kell. És ezért képtelenség ezt elrontani, megmásítani, elferdíteni.

A jó Isten úgy akarta, hogy egy pár évig amatőr szinten, de mégis rendszeresen néptáncoljak – eddigi életem legszebb évei – és alkalmam volt minden területről egy-egy táncot megtanulnom. Persze egészen véletlenül, a csoport ahova jártam, pont azokban az években kezdte el az erdélyi táncokat tanulni…J. A csoportomban én voltam a legidősebb, és a legtapasztalatlanabb is, viszont kitűnő ritmus- és táncérzéket örököltem felmenőimtől, így hiába voltam kezdő, én pillanatok alatt átéltem a zenét és megértettem a lépéseket. Átadtam magam a zenének és hagytam, hogy az vigye a lábaimat. Néhányan viszont igen sokat bajlódtak a lépésekkel, nehezen haladtak a koreográfiákkal, és én, mint idősebb igyekeztem segíteni rajtuk tánc közben (főleg a fiúknak, akiket mindig én vezettem J) mondván, hogy ide lépj, most fordulj, stb. de mindig csak egy varázsmondat segített igazán: „Hagyd, engedd, hogy vezessen a zene!!! Engedd a zenét áthaladni a testeden, ne figyelj semmire csak a zenére!!!” És aki ezt kipróbálja, átéli, az megtapasztalja, megérzi a legősibb ösztönöket, tudást, amit nem lehet megmagyarázni, hogy micsoda, egyszerűen csak érzed, hogy a tiéd, ez te vagy, jó helyen vagy, jó dolgot teszel, és a lelked meg csak úgy szárnyal, már szinte érzed, hogy rég valahol fölötted táncol ő is, boldogan!!!

Persze a különböző táncok, különböző üzeneteket is hordoznak. Mindegyiknek külön mondanivalója van, más értékeket hordoz. A legmélyebb érzéseket, ösztönöket (gyökereket) tápláló néptáncok azok az erdélyi táncok. Itt szeretném megemlíteni, hogy a világ leggyönyörűbb, legszerelmesebb, legmélyebb, legfájdalmasabb és legnehezebb néptánca – amit csak a magyar tud eltáncolni (ha megtanulja több hónapon keresztül) - az a bonchidai forgatós.

Na, már most, a csángó körtáncokról, bevallom őszintén, nem sokat tudtam eddig. Táncházakban sokat jártam őket, és még az intézeti gyerekeknek, és kollégáimnak is tanítottam egyet. De nem tudtam, hová is tegyem őket. Hát itt volt az idő, hogy ott akkor, a csángók között megértsem a lényegét. Nem számoltam pontosan, de azt hiszem, hogy kb. olyan 6-7 órát táncoltunk azon a délutánon és estén. A fiatalokon kívül ott volt Örzse néni és Marica, akik tanítottak minket, magyarokat. Sajnos Maricán érezhető volt az első pár órában, hogy nem sok kedve van az egészhez, és hogy legszívesebben szóba se állna velünk, de Ilona kedvéért ott maradt és tanított. Figyeltem az arcát, hogy amikor nem táncolt, nem kereste senki tekintetét, sőt mikor ránéztem, éreztem, hogy eltol magától mindenkit. Nem szereti a magyarokat… megértem. Viszont a táncban szinte szárnyalt, nagyon élvezte. Akkor kivirult és csillogott a szeme.

 

 

A tánc maga nagyon egyszerű, ezt már jó előre tudtam, de vártam valamit, hogy rájöjjek, megérezzem, mert tudtam, hogy egy olyan népcsoportnak, mint a csángók, akik maguk is egyszerűek, de van bennük valami, az a bizonyos ÍZ, nem lehet más a táncuk sem. Hát elég sokáig kellet táncolnom, mire fellobbant a kicsi szikra a tudatomban:

 

1. Egyszerű tánc, mint a csángók, akik viszont annál szívósabbak, és erősebbek. Egyszerű tánc, de ember legyen a talpán, aki ezt órákon keresztül járja;
2. Nem páros tánc, hanem körtánc. Miért? Hát nem lehet a csángó embernek, aki öntudatos, magába húzódó, önálló erős egyéniség, a sorstól megkeményedett és Istennel személyes kapcsolatot tart, egy olyan tánca, ahol a másiktól függ, hogy éppen merre forduljon, hányat lépjen, vagy milyen gyorsan forogjon, nehogy a másik kidőljön. Nem itt csak te vagy egyedül, a zene, a tánc és a Jó Isten!!! Tökéletesen tükrözi a csángó szellemiséget;
3. Következésképp ez egy rítus!!! És itt hasonlítanám össze a csángó népet az amerikai indiánokkal: nagyon sok hasonlóságot találtam köztük, nem merem azt állítani, hogy mindenben, de meglepő volt a felfedezés. Az indián embert, mindig is magába húzódónak, erős, öntudatos egyéniségnek tartják, aki mindig is szoros kapcsolatot tartott a természettel és ez által az Istennel. Sajnos a sors őket sem kímélte, ami ugyanúgy megkeményítette őket. És a döbbenet számomra akkor volt, amikor rájöttem, hogy szinte csángók is már rezervátumban élnek, elszigetelve, és pont ugyanúgy járnak hozzájuk a turisták, és fényképezik a viseletbe öltözött csángót, mint amikor egy indián felveszi szép fejdíszét és öltözékét!!! Mi pont azt csináljuk, mint az amerikai turisták, csak mi itt a testvéreinkkel. Én ezt éreztettem és érzem még most is. Mindezek után hihetetlen volt felismerni azt, hogy a táncuk is hasonló… s mivel a lépések egyszerűek, ismétlődnek, könnyen révületbe lehet esni… Körtánc, így csak magaddal foglakozol, magadra figyelsz, és tudom, hogy régen mindezt egy nagy tábortűz körül járták, pont úgy, mint az indiánok járták táncukat a tűz körül!!! Nagyon szép és érdekes dolog ez.
4. Hihetetlen gyógyító ereje van! A ritmusos és erőteljes lépések, dobbantások elűzik a gonoszt a testtől, gyönyörűen megtisztítják az aurát minden rosszgondolati lenyomattól és más ártó rezgéstől. A tisztítás során, a test is megszabadul a méreganyagoktól, hiszen ez a tánc erőteljesen beindítja az alsó 3 testi csakrát (gyökér, szakrál és köldök), ami által elkezd tisztulni, a zene és a révület által megjelenített energiák megfelelően töltik, beállítják a megfelelő forgási sebességet és irányt, ezáltal a belső elválasztású mirigyek rendeződnek – a test gyógyul. A zene és a mozgás által a szívcsokor is gyógyul, netalán, ha énekelnek tánc közben, akkor a torokcsokor is tisztul, töltődik (lélek szint), és innen már könnyen rendeződnek a szellemi csakrák is. Kell ennél több?
5. Ezt az utolsó dolgot, pedig Örzse néni mondta el nekem, ő volt az, aki felhívta rá a figyelmem, - a tánc közbeni testtartásra. Ez is őket igazolja és jellemzi, mert míg a mai fiatal a csángó körtánc közben, a testével is fordul, amikor irányt vált, addig a csángók, egyenesen állva, előre nézve, törzsüket nem forgatva, csak a lábukkal fordulnak. Mondta Örzse néni, hogy oly sokat és sokszor mondták már el, hogy nem így kell táncolni, hanem egyenes tartással… a mai fiatalok, akik úgy fordulnak, ahogy a szél fújja, nem értik, és nem tartják be. Persze, hogy nem tartják be, mikor nem tudják mit jelent az, hogy egyenes testtel, és emelt fővel végigtűrni minden vihart, megpróbáltatást, megaláztatást és elnyomást az életben. Az sohase fogja megérteni, amit Örzse néni tanít…