A Szent Korona Őfelsége

A Mindenséggel mérd magad!

2015-ös év gyakorlati próféciája, és a 2016-os év prognózisa

A 2015-ös év gyakorlati próféciája

Mottó:

„A Nap ragyogóan árasztja fényét, mi látjuk, és érzi az egész természet;

Te pedig Nagy Isten, akitől minden ered, ki mindeneket teremtettél,

 te szeretetet és békét árasztasz, és mi balga és rövidlátó emberek ezt nem akarjuk látni…”

(Vay Adelma: „Hephata” 165.)

A csillagok és bolygók üzeneteit az emberiség évtízezredek óta ismeri. Már az írott történelem előtti időkre tehető a csillagtudás és csillagfejtés ősi tudománya, és minél messzebbre megyünk IDŐben az emberiség történelmében, annál magasabb szintű ez a tudás. Őseink tudták, hogy „a Teremtő a gyermekeinek szánt üzeneteit a csillagos égre írja…” Mióta sötét erők megfordították írásunkat és eltérítettek bennünket a Teremtőnk felé vezető útról, mióta elfeledtették az ősképeinket, rovásjeleinket, és módszeresen kitörölték emlékezetünkből az Ő írásmódjának, a csillagos ég jeleinek az ismeretét, - a Tudat elhomályosult, a Szeretet kifakult, és az emberiség lejtőre került.

A Nap, a Fény útja minden korban mindig a legfontosabb eseménye volt az emberiségnek, hiszen a Teremtés földi megnyilvánulására a Természet törvényeire, az Életre tanított. Az Életre és a Hitre, amely a mindig megújulásban, feltámadásban mutatta az örökkévalóság misztériumát, a Szeretettörvény mindenhatóságát. A Fény üzenete a Nap adta Téridő pontosan megmutatta, mikor minek van ideje, hiszen a Szent Idő és a Szent Tér népünk mágikus nagyemlékezetében elválaszthatatlanul egybeforrt, mutatja ezt ősi szertartásrendünk is, amikor „szentidőben, szenthelyen” áldoztak, imádkoztak, tették meg lelki tisztulásukat szellemi emelkedésük érdekében.

Tudták, hogy a csillagok által kijelölt ünnep mire alkalmas, mit lehet, illetve kell tenni és mit nem, - hogyan szenteljük az időt, tágítva a teret. Ez által REND volt a lelkekben, a rend által a szellem akadálytalanabbul tudott megnyilvánulni a lelkiismeretben, tehát a szabad akarat Isten felé igyekezett. Természetszerűleg egészségesebbek is voltak. Isteni tudásunk akadálytalanul áramolhatott segítve úgy az egyén, mint a nemzet, vagy az emberiség fejlődését. A csillagtudásból „felkészített” beavatott átlátta az erők működésének és hatásainak rendszerét, tudta mikor nyílnak kapuk, hogy átléphessen a fényvilágokba további tudásért. Értette és betartotta törvényeit, segítve, tanítva, gyógyítva, vezetve - és nem megvezetve! - a többieket.

Mi maradt mára ebből…?

József Attila: KIÁLTOZÁS

Jaj, szeressetek szilajon,
hessentsétek el nagy bajom!
Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl,
vicsorgok és ugrándozom,
mert semmit nem hiszek, s nagyon
félek a büntetéstől.

Halandó, hallod-e dalom,
vagy zúgod csak, mint a vadon?
Ölelj meg, ne bámulj vakon
a kifent rohamkéstől -
nincs halhatatlan oltalom,
akinek panaszolhatom:
félek a büntetéstől.

Mint fatutaj a folyamon,
mint méla tót a tutajon,
száll alá emberi fajom
némán a szenvedéstől -
de én sírok, kiáltozom:
szeress: ne legyek rossz nagyon -
félek a büntetéstől.

(1936. november-december)

A verset elolvasva számos analógiát, párhuzamot fogunk találni a továbbiakban.

 

 

Várakozás, változás  

A természet szüntelen körforgásában, az évszakok változásaiban, a napok mellett, az eSZTeNDő, az iSTeNiDő a legkerekebb időbeli egység. Az esztendőt az ember mindig kultikus egésznek érezte, és kozmikus fordulatait a mai napig számon tartja.

A bolygók és hatásuk váltása a földi esztendő körében Jégbontó havában - februárban történik. Minden földi eSZTeNDő-ben(=iSTeNiDő-ben) egy bolygóhatás és egy állapotövi jegy, (csillagkép) együttes hatása, tanítása érvényesül.

                        

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az évkör és az Anarcson talált hajkorong Tejutat ábrázoló megdöbbentő azonossága

 

A tavalyi 2014-es esztendőben a Nyilas – a keleti/kínai állatövben (=állapotöv) váltópárja: a Ló, - és mint bolygó, a Szaturnusz - a magyar hagyományban a székelyek bolygója - jelzett és tanított.

Ebben az évben pedig csillagképként a Bak - a keleti/kínai állatövben (=állapotöv) váltópárja a Kecske - bolygóhatásként pedig a Jupiter - a magyar népi műveltségben a magyarok bolygója - fog működni.

Tavaly a Szaturnusz-hatásból a szigor, a törvény, az IDŐ szentelése, a Nyilasból pedig egy öntudatra ébresztő állapot áradt felénk, hiszen mi vagyunk a Nyilas népe, a Ló népe, a Fehérló fiai, - tehát megvolt az „ajándékunk”. Legfőképpen azonban abból vizsgáztunk, hogy hogyan éltük meg a szaturnuszi hatásokat és a tanításokat hogyan tettük magunkévá, elsősorban azt, hogyan tudunk/tudnánk bánni a teremtő erőkkel. Érdekes és különös csillagidő, mert a magyarság csillagképe (2014 Nyilas) után, a magyarság bolygója (2015 Jupiter) hat és tanít. Kettős kozmikus kegyelmi állapot, melyet mindenképpen ki kell használnunk a jóváírásokra és jóvátételekre.

A tavalyi év mottója karakteresen az volt, hogy egyszerre éltük meg a fentet és a lentet, a mélységet és magasságot. Hatalmas volt a próbatétel, melyet szinte azonnal gondviselő kegyelem is kísért.

A szaturnuszi év nagy tanítása volt, hogy soha sem szabad ítélkezni, - mert az egyedül csak Jézusnak a joga, - véleményalkotás se legyen, mert „ma neked, holnap nekem…”. Vigyázat! A reklámok is véleményezésre sarkallnak, mellyel aztán lehúznak. A nemzettest az Egyénekből tevődik össze, tehát egyéni szintre vonatkoztatva sarkalatosan jelentkezik a kérdés: - „Vajon, megtettem-e mindent?”

Egészen február végéig tehát a Szaturnusz és a Nyilas hatnak egyre gyengülve ugyan, de még érezhetően, s készül a Jupiter és a Bak éve.

Az asztrozófia tudománya szerint csillagképek összeköthetők népekkel, fajokkal. A Nyilas csillagképhez a mi nemzetünk tartozik, a Bakhoz is tartoznak valakik…, tehát ebben az évben bármire számíthatunk! A saját árnyékunktól nem lehet elválni!

Csak akkor nem látom az árnyékomat, ha a Nap delelőn van, pont a fejem felett. Tehát ez a látszólagos képtelenség egy valós természettörvény. Ráadásul bármikor meg is történhet, ha a Napom, vagyis a saját belső fényem olyan erős, hogy felülírja a saját árnyékomat. Tessék kipróbálni és begyakorolni! Nem lehetetlen! Ez a természettörvény egy olyan küzdelemtípust honosít meg a Földön, melynek nincsen vesztese. Ez Hunor és Magor ikerküzdelme, melynek célja a másik felemelése. Ez a szkíta erkölcs egyik alapja!

Ebből következően Jézus Krisztus is tanítást ad erről, ami így szól: Nehéz az Igazság Útja, de kövesd a Fényt! A Fénnyel szemben állva a sötét árnyék mögötted van. De bizony, ha hátadat fordítod a Fénynek, csak a sötétség vesz körül, melyben a legnagyobb teher a saját árnyékod!”

Tehát haladéktalanul a „Fényközpontúság”a vezérelv.

 

A közösség, az emberiség egyetemes életéről pontosan nyilatkozik szerves kultúránk, a népi műveltség. Bármilyen ősi is, érezhető, hogy a jelenkornak is szól, és kiváltképp most aktuális. A Halak világhónapban az emberiség lejtőre került. Ahogy József Attila fogalmazta Kiáltozás c. versében: „Mint fatutaj a folyamon, mint méla tót a tutajon, száll alá emberi fajom”.

Hunor – Magoron kívül a Romulus - Remus testvérpárt is iker típusúnak jelenítik meg, de tudnunk kell, hogy ők a káini modell képviselői, mert az nyer, aki a másikat agyonüti. Így lehet farkast báránybőrbe öltöztetni. (Hamis próféták!) Európa ennek a modellnek a szellemi és erkölcsi örököse… Nincs olyan rossz, aminél rosszabb nem lehet és nincs olyan jó, aminél jobb nem lehet. Az, hogy valami „jó” vagy „rossz”, saját magamon múlik.

A legfőbb mondanivaló tehát, hogy mindaz, amit „mátrixosan” rossznak nevezünk (mert tulajdonképpen nincs rossz, csak a jónak hiánya), azt mennyire gyorsan és tudatosan tudom átírni, felülírni.

Magamnak kell napi szinten saját magam számára megalkotni a jót! Tehát nem könnyű.

De az egész földi élet nem könnyű…!

 

A Bak állapotövi jegy hatása és tanulási feladatai

A Bak lebontó tulajdonságai közé tartozik az önzés, a mindent gondolkodás nélküli felélés, elpusztítás, korlátozás, szorítás, - de nem mindegy, hogy kiszorítom, vagy megszorítom…, kin múlik? Csakis rajtam.

 

 

Csodálatos magyar nyelvünkben végtelen lehetőségek rejlenek, s mivel mi vagyunk egyedül képesek valamire, akár mindenre, ezért az a feladatom, hogy azt válasszam ki ezekből a hatásokból, ami számomra jó, építő, motiváló, előre vivő, boldogító. Mert nincs olyan jó, amiben ne lenne egy morzsányi rossz és nincs olyan rossz, amiben ne lenne egy csipetnyi jó. De erre a jóra lehet, hogy csak hosszú idő után döbbenek rá, és csak akkor mondom ki, hogy: - „hála neked azért a hajdani rosszért Jóistenem!”...

 

Tehát a Bak szorít, megszorít, kiszorít, de a csillagképet jelölő őskép hurkos farkára úgy is tekinthetek, hogy őriz valamit. Ez már építő tulajdonság, és nem is akármilyen, hiszen fegyelmezetten, határozottan és céltudatosan vigyáz valamire. (Az ide tartozó faj, pontosan, fegyelmezetten, határozottan és céltudatosan vigyáz a hagyományaira, minden körülmények között őrzi azt, és a legnagyobb értéknek tünteti fel!)

Ebben az esztendőben egyszerre működik a csillagkép mindkét pólusa, a lebontó is és az építő is. Olyan szakrális libikóka ez, hogy sokszor nem is tudom, hogy most fent vagyok, vagy lent vagyok… Ez manapság az életünkben már többnyire nem a reális tényezők eredménye, hanem inkább nézőpont kérdése! Ha pedig valójában ténylegesen „lentre” kerültem, akkor nem az a döntő, hogy lent vagyok, hanem az, hogy vajon ez a történés mire tanít?! Mit akar feltétlenül megismertetni, megmutatni nekem ez a mélypont. Ilyenkor bizony a kétségbeesés helyett elmélkedni, gondolkodni kellene. Egy elgáncsolásnak nem feltétlenül az az üzenete, hogy törd össze magadat, hanem talán az, hogy állj már meg! Túl gyors a tempó! Lassíts! Nézz a lábad elé! Nézz már előre! Figyelj és érezz! A szíveddel gondolkozz! A fej, az elme a szív parancsát hajtsa végre!

Ne a megfelelési kényszereid irányítsanak. A lelked önkorlátozásának egyszer, s mindenkorra véget kell vess! Hephata! Nyílj meg! Jézus, amikor a siketeket, vakokat és némákat gyógyította, ezt a szót mondta: - „Hephata!” A szem a látás szerve, a lélek tükre. Kell nekem vagy nem ahhoz, hogy én valójában „lássak”? Nyílván kell itt a harmadik dimenzióban, de a szem az csak NÉZ, a lélek és a szív pedig, ami LÁT.

A tavalyi Szaturnusz év után ezen már nem csodálkozhatunk, mert mindezeknek már „rutinból” így kellene működni.

 

A Jupiter bolygó hatása és tanulási feladatai

Ha a Jupiter bolygó két fokkal melegebb lenne, Nap lehetne, Napként tudna működni. Jupiter a jóságos Atya. A kiáradás, növekedés, a jóság, a szeretet bölcsessége, az erkölcs, a méltóság, a személyes példamutatás, az ingyen kegyelem, a gondoskodás, áradás, szeretet.

A szakralitás bizonyossága, a kozmikus szellemi törvények megfellebbezhetetlen igazsága.

Mutatja, hogy a VaLLáS, az nem egyszerűen az egyházi konvenciókban mutatkozó hit, hanem több annál. Egyszerűen nem más, mint a VáLLaLáS, a saját vállalt feladataim természettel és kozmosszal egyensúlyban, és a megfelelő IDŐben történő elvégzése. Az időSZERűség kérlelhetetlenül felülírja a korszerűséget.

Mindezek a csodálatos hatások adhatnak ebben az évben szárnyat az Egyénnek, a Családnak és a Nemzetnek egyaránt!

 

A Fénytérváltás jupiteri próbája

A 2014-es Szaturnusz-év nagyon kemény mondanivalója és tanulási feladatai mellett tudjuk, hogy Ő a Magvető is egyben. A hitregék szerint Szaturnusz néven a római mitológiában, Kronosz néven a görög mitológiában, a vetés, a vetőmag és az Idő isteneként említik. Jelenleg kiemelten fontos földi életünkben az időtényező, hogy tudatosan figyeljünk arra, hogy mikor, minek érkezik ideje! IdőSZERűség! Sem vetni, sem aratni nem lehet, csak a megfelelő időben… Ha magvető, akkor pedig Jézus-i analógia! A 2014-es „Magvető” Szaturnusz után 2015-ben a Jupiter következik, a „Jó Atya”. Átvitt értelemben Jézus-i és az Atya-i bolygóhatások váltják egymást. Rendkívüli különlegességű időpillanatok ezek.

Mindemellett egymást váltja egy Nyilas és egy Bak állapotövi jegy is, a csillagképekhez pedig két – úgy tűnik - egymástól elválaszthatatlan faj tartozik… Szóval olyan feladat előtt áll a nemzetünk és a nemzeten belül az Egyén, ami nagyon ritka és kritikusan nagy próbatétel!

Ne feledjük!

Fénytérváltásban, kozmikus teremtői ciklusváltásban vagyunk. Szaturnusz tanítása a tapasztalatokból eredő bölcsesség, Jupiter a Jó Atya pedig a mindenekfelett álló szeretet. A bölcs szeretet és nem a majomszeretet!

Nagy a különbség! A felelős, szigorú szeretet - az életre vivő! A majomszeretet – az a halálra visz, jobb esetben az infantilizmusból a szenilizmusba. Nézzük meg pl., hogy a mostani szülők többsége (nemcsak a városi!), mit csinál a gyerekével? A szomszéd saroknál lévő óvodába, iskolába, stb. is autóval viszi. Vigyázzunk, nehogy ebből a „túlkiszolgált” és „túldédelgetett” gyermekből egy irányítható, befolyásolható, gondolkodás és érzelemmentes, erkölcsi értékek és igények nélküli, a kényelméért korrumpálható felnőtt legyen, mert pont ilyenre van szüksége a jelenlegi kozmopolita politikai érdeknek. Némely szülő péklapáton tolja be a banya kemencéjébe Jancsikáját, Juliskáját.

A szeretet legfőbb ismertető jegye: „Követelek tőled, mert szeretlek!”

Tavaly fel kellett készülni a szeretet árasztására, mert aki ezt nem tette meg az kezét, lábát, autóját, fejét, stb. törte. A foggal-körömmel való túlzott ragaszkodás pedig rengeteg fogproblémát okozott, főleg a bölcsességfogak jeleztek, jeleznek.

A szaturnuszi tapasztalatokból fakadó bölcsesség és a jupiteri bölcs szeretet mindenképpen fontos tanulási és végrehajtási feladat!

Jupiter maga a szeretet. De vigyázzunk, mert ha két fokkal túlhevül, lehet, hogy mindent eléget, tehát a mértékletesség a másik kulcsszó.

Nézzük meg, hogy máris árad minden, - járvány, menekültek, köd, eső, havas eső, vizek, indulatok, „indokolatlan” elektromos zárlatok, technikai zűr-zavarok… Ebben a jupiteri időben, ha nem társulna mellé a Bak visszatartó, megszorító hatása, nagyon komoly anomáliák lennének. A Baknak tehát ott kell lenni, mert ez a jupiteri hatalmas áradás lehet, hogy elsodorna bennünket.

 

A világpolitikában minden eddiginél gátlástalanabb cselekedetek várhatóak. A bürokratív, erőltetett, merev, kompromisszumképtelen, gyanakvó, számító, és korrupt törvényhozó és végrehajtó rendszer már hosszú ideje közismert. A totalitárius államformára törekvő, fukar, könyörtelen és közömbös, - ráadásul cinikusan a karitatív- és környezetvédő köntösbe bujtatott - világhatalmi törekvések szakadékba taszítva az emberi jogokat sunyin előkészítették és kirobbantották a III. Világháborút. Minden ütközőzóna szinte kivétel nélkül hajdani őshazáink, a fénybirodalmak területén zajlik…!!!

Jupiter kegyelme pedig ide is elér, vajon érte nyúlnak-e „nagyok”…? Akár igen, akár nem, mindenképpen számíthatunk olykor „érthetetlen” enyhülésre is. (Krími helyzet)

Ebben az esztendőben az értékek őrzése rendkívül fontos, mert valószínűleg olyan médiaürülék fog ismételten a nyakunkba zúdulni, amelyek minden hagyományunkat, tisztességes értékekre való vágyódásunkat és készületünket megpróbálják.

Vajon kiálljuk-e a próbát?! A nagypolitikában mindig ugyanazok a főszereplők, az epizódszerepeket osztják látszólag másokra… Amikor látszatra kedvező döntések születnek, addig a színfalak mögött a legdurvább paktumok, intézkedések zajlanak…

Szó van róla, hogy a nemzeti tananyag részévé akarják erőltetni a Bak-típusú fajok történelmének oktatását.  Ha tudjuk, hogy minden okkal történik, és felülről – értve alatta most az égi erőket – most kiváltképp segítő hatóerők érkeznek, akkor bátran kezdjük a saját múltunkat terjeszteni, és minden alkalmat megragadni, hogy tiszta forrásból eredő, hiteles adatokat adjunk át minél több nemzettestvérünknek.

Kevesebbet kellene foglalkozni az irányított ezotériával, vagy a földönkívüliekkel, - mert azok mi vagyunk! – és többet kellene tanulni, azaz visszatanulni őseink tudását. (Enrico Fermi olasz atomfizikus szerint: az űrlakók a magyarok. Isaac Asimov szerint amerikai szóbeszéd, hogy két intelligens faj létezik a földön, emberek és magyarok.)

A médiának köszönhetően még inkább teret nyer az aberrált szexualitás és a perverzió. Összemossák a fajokat, a liberális trendi eltünteti a nemzeti arculatot.

 

Áramlani fog ugyanakkor az igaz tudás is! Hogy én melyik áradó folyó partján állok, nos, az egyéni kérdés volt eddig, de mostantól már kritikusan a nemzetmegmaradás oldaláról kell szemlélni a történéseket! Nem mindegy hogy csak laksz valahol, vagy élsz is ott!

Tudd, hogy az egészségügy Bak-típusú része sokszor indokolatlan esetben is azonnal műtétre, abortuszra, vegyiterápiára, stb. küld. A műtéttel visszavonhatatlan sebet ütnek az aurán, immateriális gyógytényezőkkel, szerves, kozmikus életerővel ekkor már nemigen lehet orvosolni a státust. Egy műtét azonban karmikusan lehet mégis „szükségszerű” a megtapasztalások miatt, de előtte szakrális gyógyítási módozatokkal elősegíthetők a kedvező folyamatok. Aki sorozatosan akadályoztatott, hogy részese legyen egy alternatív típusú gyógyításnak, bizonyosan meg kell, hogy tapasztalja az orvosi, kórházi élményeket, de ha az egészségügy karmai valakit elkapnak, nem biztos, hogy van menekvés!

 

Váltás a tudatos tudatosságba

Ha már egy Jézus-i és egy Atya-i váltásban vagyunk, akkor felkiáltójelként állnak ott a Szeretet Törvényének legfontosabb tételei is, melyek kivétel nélkül minden evangéliumban szerepelnek. Ezek a sarkalatos mottói ennek az esztendőnek.

„Úgy szeressétek egymást, mint ahogyan Én szeretlek titeket!”

 „Azt cselekedd másokkal, amit te is szeretnéd, hogy cselekedjenek veled!”

„Egy nap se múljon el úgy, hogy haraggal fekszel le!”

Ezek a törvények, tanítások lebegjenek mindig a fejünk felett, de ne úgy, mint Damoklész kardja, hanem mint segítő tanács. Helyzetekhez, személyekhez való hozzáállásodat ezek határozzák meg. Így tudsz tanítani és ebben az esztendőben a tanítás is kiemelt feladatod lesz. Mindig ismerd fel és mindig bíráld felül önmagad. A rendszeres lelkiismeretvizsgálat, az önkontroll soha nem volt még ennyire időSZERű. Öseinknél szkíta tükörnek, vagy a lelkiismeret aranytükrének nevezték. Aki a szeretet-törvényt nem tudja, nem akarja megvalósítani, annak nagyon nehéz lesz.

 

Tudjuk, hogy a bűn az hiba, olyan hiba, melyet szándékosan követünk el, mert tudjuk, hogy nem helyes, de mégis megtesszük. Ilyenkor a Szent Szellem ellen szegülünk! Ha mégis megtörténne a gondolati bűn, tudatosan hívd vissza, töröld, oltsd ki! Nem hagyunk az univerzumban lelki, szellemi szemetet! A mások által „szétdobált” spirituális szemetet is tisztítani kellene rendszeres imával, a magamét pedig kiváltképp össze kéne szedni.

A cselekedetekben megnyilvánuló ellenszegülésre pedig hathatós bűnbocsánat és jóváírás szükséges, hogy ne „száradjon a lelken”, ne maradjon homály a lélekruhán, amikor majdan az eltávozik. Mindezek mellett a megbocsájtás és elengedés folyamatosan továbbra is, életbevágóan fontos cselekedni valók.

El kell indulj a tudatos tudatosság útján! Akik nem tudják magukat, cselekedeteiket, életfolyamataikat kontrollálni, a rossz gondolatokat felülírni, a két szeretet-törvényt helyesen működtetni, azok a Jupiteri kiáradás igen kellemetlen hatásaival fognak találkozni.

A Bak tanítása szerint a helytelen, lebontó gondolataimat, érzéseimet kiszorítom, az építő, emelő, fényesítőket, gyógyítókat pedig átölelem és őrzöm.

 

Állapotok előrejelzése és felismerése

Számítani lehet hirtelen vérnyomás problémákra. Áradás, áradás! Előfordulhatnak szerv megnagyobbodások, hormonális túltengések, hízás. Kiáradás mindegyik csak nem mindegy, hogy ez éppen jó-e. Érszűkületek, érelzáródás, trombózis, embólia, agyvérzés. A fent és a lent… A tavalyi évben a stroke (sztrók, agyérgörcs) volt a jellemző (szaturnuszi merevség, blokkok), ebben az esztendőben az agyvérzések fognak megnövekedni. Amíg a tavalyi évre a migrénes fejfájások voltak jellemzőek, addig ebben az esztendőben a szédülés lesz meghatározó gyakoriságú és az egyensúlytalanság. Ellenállhatatlanul beindul a Jézusi tanítás a szeretet törvényéről, - behajtják rajtunk.

„Legyen szemed a látásra és füled a hallásra!” Egyensúly problémák a szem és a fül vonatkozásában, mert szorít (=Bak) az Idő (=Szaturnusz).

Hormonális túltengés okán rendkívül sok lesz a prosztata, here, illetve a petefészek probléma. Cukorbetegek krízis helyzetbe kerülhetnek. (Cukorbetegség=a szeretet állapotának nem megfelelő megélése), még több lesz a daganatos beteg. Áradás, burjánzás. Természetesen mindez megviseli a szervezet immunrendszerét, még több lesz a „szindrómás” és autoimmunnak titulált „eddig ismeretlen” betegség, mert a máj már nem tudja lebontani azt a sok méreganyagot, ami az „akciós és olcsó”, de nem olcsón reklámozott műélelmiszerekből került bele. Még több lesz a műtétek utáni toxikus fertőzés, valamint a stressz okozta hullámzó idegállapot, az égési sérülések, (leggyakrabban a jupiteri mutatóujjak), és ugrásszerűen megnő a vesedialízisek száma…

Mindez persze eddig is így volt, csak most már tudatosan fogjuk meglátni az összefüggéseket, mert egy ismerősnél átlátod majd például, hogy miért lobbant be nála éppen most egy daganatos megbetegedés, vagy hirtelen testsúlynövekedés, mi az, amit nem tudott megélni, vagy helyesen áramoltatni magában.

Továbbra is nagymértékű lesz a vékonybél gyulladásos megbetegedése (Crohn-betegség), de már nemcsak a fiataloknál. Amikor nem tud valaki dönteni, leválni, elválni a szülőktől, (vagy társtól, pártól, baráttól, stb.), a szülők (társ, pár, barát, stb.) sem tudják elengedni… Se vele, se nélküle… (Jézus-i és Atya-i váltás) Pedig váltani kell!

Az emésztőrendszer és immunrendszer különféle megbetegedései úgyszintén szinte mindenkinél jelentkeznek. Útkeresés! Dönteni kell, választani kell! (De ne úgy, mint az „István a király” c. frászoperában…) Az immunrendszer legnagyobb része, a belekben, a bélfalakon található!!!

Ez a prognózis természetesen nem ijesztgetésnek és rémhírterjesztésnek készült, hanem inkább odafigyelésre és elgondolkodásra való késztetés. Segítő gondolatok, hogy az elengedés, a megbocsátás, a türelem, a higgadt, nyugodt erő és méltóság, a reményteli hit, már ne csak elkoptatott lózungok, jelszavak legyenek, hanem aktív cselekvésre sarkalló impulzív gondolatok. Az erények, az örök értékek, az eRKöLCS, - ami az eRő KuLCSa - vegye át a vezetést az életünkben, a mindennapjainkban.

Ha áradás, akkor nem hagyhatjuk el a lelki kitárulkozást. A legváratlanabb helyzetekben öntheti rád valaki, akár egy teljesen idegen is a lelki problémáit, gondjait, fájdalmát.

A szelleme ösztönösen odasodorja melléd és megnyilatkoztatja. Meg fogod találni a megoldást. Lehet, hogy elég egy mondat, egy jó szó, vagy az is elég, ha csak végighallgatod és megköszönöd, hogy megosztotta veled gondolatait, problémáját, és elmondod, hogy imádkozni fogsz érte! Óriási tanítást adsz!

 

Feladatok

Rendkívül fontos ebben az évben az imádság! Mindig fontos! De most Jupiter – azaz Atyai év… „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy…!”

Kiemelten fontos az engesztelés! Az elengedés és a megengedés. Mennyire engedek például közel magamhoz valakit?! Vagy, hogy végre engedjem már el, amit, vagy akit el kell. Aki tavalyig nem engedte el az elengednivalókat, annak nagyon nehéz volt a tavalyi év, de ha nem teszi meg most sem, akkor idén február vége, március közepéig nemcsak Szaturnusz uszálya, ostorvége csaphat, vagy csíphet oda egyet, hanem az Atya is felemelheti intően a jupiteri mutató ujját…

Elengedni már, ami visszahúz - és megengedni magamnak a boldogságot! Az idők szavai és jelei e felé hatnak!

Életfázisok, korszakok zárulnak. Gondold el, ha egy hatalmas korszakváltásban vagyunk és az életedben is egy hatalmas változtatást kell tenni, akkor persze, hogy nehezebben éled meg a válsághelyzeteket, hiszen kettős hatás alatt vagy.

A párkapcsolati problémákat ebben az esztendőben csak a megnyílás, kitárulkozás oldhatja. (Párosságban élek nemcsak a házastársammal, élettársammal, hanem a szülőkkel, gyermekkel, szomszéddal, főnökkel, Istennel, és saját magammal is!) Őszinte megnyílások, megbeszélések! Fontos mindent megbeszélni, mert félreértések özönével fogsz találkozni! Például teszel valamit a legjobb szándékkal, (a pokolhoz vezető út is ezzel van kikövezve…) végül mégis minden ellened szól, ebben az esetben is a megnyilatkozás és a higgadt megbeszélés az, ami segít.

Őseinkkel a tavalyi esztendőben kellett foglalkozni (Szaturnusz tanítása a temető, temetkezés, a hagyaték is). Szüleinkkel pedig kiemelten ebben az esztendőben kell megoldani a rendezni valókat (pl. megbocsátás, gondoskodás, hagyomány, emlékek, stb. jupiteri feladata).

Karácsony nagyhetétől komoly megbolydulások, dominó effektusok történtek!  Családban, környezetedben. Törvényszerű és paralel a bolygó hatásokkal. Tombol a betegség, a teljes szertelenség, családra ható nagyon komoly változások történtek úgy a kedvezőtlen, mind a kedvező, építő vonatkozásban egyaránt.

A mélyben lappangó szavak szinte önkéntelenül kimondásra kerültek, mert most volt itt az ideje és egyszerűen kimondatták veled. A haladék egyszer lejár. „Ilyen idő nem volt és nem lesz, és az ő kiválasztottai kedvéért az én Atyám megrövidíti a szenvedések végóráit, különben teremtett lény nem maradna életben!” – mondta Jézus az evangéliumban. Ezért van problémánk az IDŐvel is.

De az ingyen kegyelem mindig ott van (Jupiter), az Atya kézbe vett most mindent. Nem lehet kosztümözni többet. Végképp lehull mindenkiről a lepel. A „dolgoknak” történnie, „az Írásoknak bételni” kell. Értékeket őrizni, szorítani, értékteleneket tolni, taszítani kell. Szortírozzunk, válasszunk le magunkról minden felesleges dolgot! Könyv, ruhanemű, stb. Jó lesz még valamire…? Nem! Csak akadályozza az életerő áramlását!

Csak értéket őrzök, őrizhetek! Ha úgy érzed, hogy a számodra már szükségtelen holmi valakin még segítene, imával tisztítsd, rendezd és engedd útjára, vidd el a nagycsaládosokhoz, vagy tedd ki a kuka tetejére. „Szeretetszolgálat-féléknek” ne vigyél semmit, csak ha leellenőrizted az eredetét!

 

„Legyetek tökéletesek, mint ahogyan a Ti Atyátok is tökéletes!”

Vizsgáld, hogy mi az, amit látsz és mi az, amit láttatnak. A cselekedetek általi mérlegelés a fontos! Mit mond, és mit cselekszik?! Nem véleményezünk, mert visszaszáll.

Ha bármilyen hatás ér, abban a pillanatban a kegyelmi oldalát nézd. Megkímél a lehúzó erőktől, a meggondolatlan elragadtatástól és szörnyülködéstől. Haladásod, fejődésed, gyógyulásod, tökéletessé alakulásod csak így válhat zökkenő-mentesebbé.

Végkövetkeztetéseket levonni, karakteres döntéseket kell hozni! A 2014-es Jézus-i Szaturnusz év felkészített, most az Atya előtt már nem lehet szórakozni! Jézus mondása: „a langyosat kiköpöm az én szájamból!” Minden olyan elhatározást, amit eddig elódáztál most meghozzák helyetted nemcsak a földi síkon, hanem az égi síkon is, és ha eddig nem te tetted meg saját magad, akkor nem biztos, hogy felkészülten ér a megfellebbezhetetlen határozat. Itt már nem lehet tovább vonszolni a dolgokat. Jézus (Szaturnusz a Magvető képében) vitte helyetted még az előző évben, de most már nem!

Sarkalatos döntéseidet tehát az IDŐszerűséghez igazodva célszerű legkésőbb március 21-24-ig, a tavaszi napéjegyenlőség idejéig meghoznod! Segítsd elő a Magyar Március megszületését! Segítsd elő saját magad és ez által nemzeted újjászületését!

 

Döntéseid cselekedetekben történő végrehajtását pedig az év közepéig, fénymaximumig, a Napfordulóig, de legkésőbb Keresztelő Szent János születése napjáig (június 24.) tedd meg, hogy az emelkedő fény hatóerői segítsenek. Ez a misztikus hajtóerő, a magyarságot tápláló jupiteri erők eddig segítenek, utána már lassan erőfogytában leszel, mert nem lesz annyi kozmikus segítő hatás. Miért?

Mert Keresztelő Szent János azt mondja: - „nekem innentől kisebbednem kell, hogy Ő növekedhessék!”. Nyári, téli napforduló! Egyszer fent, egyszer lent…

Tehát ebben az évben is egyszerre lesz jelen mélység és magasság, de mivel ehhez a tavalyi évben már hozzászoktattak, ezért ebben az évben már csak a magasság erényeit szabad észrevenned! Ha így teszel, akkor szárnyalásodat már semmi és senki nem gátolja, önmagad uralása, vagyis a sorsod uralása bekövetkezhet!

 

Fentiekre egy érdekes visszaigazolás a napi hírekből!

… És ebben a kozmikus időpillanatban vásárolja meg a magyar állam a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály „Krisztus Pilátus előtt” című alkotását.

Ennek köszönhetően ismét együtt lesz Debrecenben a Déri Múzeum Munkácsy termében a Krisztus-trilógia, amelynek két darabja, a „Golgota” és az „Ecce Homo” jelenleg is ott látható. Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere elmondta, hogy a Munkácsy-kép megvásárlását, két fontos döntés előzte meg: a Hamilton Galéria igazgatótanácsa hozzájárult az eladáshoz, a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja pedig rendelkezésre bocsátotta a kép vételárát. A kép megvásárlásáról szóló szerződést március végén írják alá.

Nagyon érdekes, hogy a kép mondanivalója ítélethelyzetről, szintén a döntésről szól. Jézus a magányba történő elvonulásával készült fel a nagy döntésre, a megváltói mű beteljesítésére. Ő már meghozott egy döntést, Pilátusnak pedig most kell meghoznia.

Jézus magányában, egyedül hozta meg elhatározását, Pilátusnak a tömeg előtt kell/kellene. Jézus a döntéshozatal után, Pilátus a döntéshozatal előtt látható. A képen Jézus, aki Édesanyja révén a Nyilas néphez tartozó jupiteri fényküldött, elkezdi az áldozatvállalás misztériumát elsősorban a Bakhoz tartozó fajért. 4 Főnix-ciklus (Jézus – Atilla - Szent István - Hunyadi János és Mátyás - Horthy Miklós), vagyis 4x500, azaz kétezer év után, a csillagok írása szerint, hasonló a feladatunk! Mindannyiunknak!

A Trilógiának pont erre az időre történő kiteljesedése szintén jupiteri, a Mennyei Atyától érkező gondviselés és ajándék a nemzetnek. Reméljük, lassacskán hazánkat érintő más egyéb csonka állapotok is kiteljesedhetnek…!

Tegyünk érte! Tennünk kell érte! De úgy, ahogyan Jézus!

 

Magyar Március

Az 1500-as évek elején a 150 éves török uralom nyitányát vezénylő Murad szultán, és nem is olyan régen, az 1980-as évek elején Zbigniew Brzezinski geostratéga, Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a kelet-európai „reformtörekvések” elősegítője és főtámogatója, az EU létrejöttét elősegítő hatástanulmány megírója, a következőket mondta:

„Aki elfoglalja Magyarországot, az uralja a világot!”

„Aki uralja a Föld szívét, az uralja Európát, aki uralja Európát, az uralja az egész világot!”

-Érdekes, hogy mind a két személy által képviselt nagyhatalom birtokolni, uralni akarta a Kárpát-hazát - ami árulás és korrupció miatt be is következett…

-Érdekes, és talán már nyilvánvaló, hogy mindenfajta „reform-jelzőbe” csomagolt sátáni törekvés az a Bak-típusú fajok álcázott elnyomó szándéka…

-Érdekes, hogy a két mondás között éppen 500 év, egy Főnix-ciklus telt el…

A magyarság történelmében meghatározóak a Főnix-ciklusok. 500 évenként egy megújhodási lehetőséget kapunk, hogy szakrális küldetésünk végrehajtását folytatni tudjuk. Most újra itt a lehetőség! Nyilas és Jupiter év váltásában éljük, élhetjük meg a fordulót! Visszavonhatatlanul jelez az IDŐ! Itt a Magyar Márc

A megújhodást azonban most nem egy fényküldött naphérosz, a Megváltó, nem egy szakrális király, kormányzó, fejedelem, vagy hadvezér vezeti. A megújhodásnak most nem kiáltványokban, nem lázongó ifjak csoportjaiban, nem a nemzet nyílt színterén kell megvalósulnia, hanem úgy, mint Jézusnál, egyedül, szigorúan egyéni szinten, káprázatoktól és túlzó vágyaktól mentesen!

A titkot és a titok nyitját mindenkinek magának, magától, és saját magában kell megtalálnia! Ismerd meg előbb önmagad, addig ne a külvilágban keress, kutass…

Ha nem találod meg magadban, amit keresel, bizony nem találod meg magadon kívül sem!

 

A harcot most mindenkinek saját magával kell megvívnia, és saját magát kell legyőznie, mint ahogyan Jézus is legyőzte a sátán kísértéseit a pusztában, és meghozta a döntést. Ez a harc a legnehezebb, de ehhez kapjuk a legtöbb kozmikus segítő erőt!

Vajon lesz-e bennünk elég önfeláldozás, és a változtatáshoz elég áldozatvállalás?

Vajon megértjük-e, hogy az egyéni önfeláldozás, vagyis hibáim önfeladása nélkül nem lehet áldozatot vállalni a haza oltárán?

Vajon képesek vagyunk-e már a jézusi szimbólum pelikánmadarát megérteni, tudunk-e önnön vérünkkel, vagyis hitünkkel, szeretetünkkel táplálni másokat?

Birtokában vagyunk-e már, és képes vagyunk-e már a legnagyobb kincset, - tiszta kezet, tiszta vért és tiszta lelkiismeretet hagyományozni az utódainkra?

Ki tudjuk-e vezetni a pokolból és meg tudjuk-e mutatni ivadékainknak az „Új Hazát”, mint ahogyan azt Álmos fejedelem tette?  

Súlyos, de már nem elodázható kérdések!

 

Összegzés

E váltás tehát nem egyszerű! Szaturnuszból Jupiterbe, Nyilasból Bakba, mindezt egy Halak világhónap vége felé, ami Jézussal indult (!), annak is az utolsó szakaszában a Halak dekanátusában, (dekanátus=földi életévben mérve 720 év), ami Hollós Mátyással, az Igazságossal indult (!), s mindezt még megspékeli egy Vízöntőből átömlő Mérleg dekanátus, ami egyértelműen egy ítélethelyzetet generál (Szent Mihály!). Tehát folyamatos mérlegelés alatt állunk. Ítélethelyzetben élünk, mint ahogyan Jézus is Pilátus előtt. Nem könnyű…!

Az IGAZSÁG ellenállhatatlanul és kendőzetlenül NAPVILÁGRA KERÜL!!!

Ezért mondja Jézus:„Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert kötelességetek az Igazság tanítása!”

Készülnünk kell, és mindezekkel készítenek is bennünket a következő évre – 2016.

 

Prognózis a 2016-os esztendőre

 

2016 lesz a nagy TÜKÖRBENÉZÉS éve: ami bolygóhatásban a MARS, és csillagjegyben a Vízöntő – keleti, kínai elnevezésében - a MAJOM éve lesz!

 

 

Vajon ki-mi fog visszanézni a tükrünkből?

Vajon képesek leszünk-e a 2015-ös év kegyelmi hatásait felismerve és azokkal felvértezve feladatainkra kellőképpen felkészülni, és hathatósan közreműködni, hogy a Mars karakteres kirobbanó ereje és a Vízöntő tisztító áradata a „majmok bolygójának” álcázott Földünkről végre tényleg a majmokat mossa el…?

Megszülethet-e végre az Új Föld, a földi Mennyország, a Szent Korona Országa???

 

Rajtunk múlik!

Induljunk a Teremtő Atya felé követve Jézust!

Járjuk Jupiter útját, a Fény és Szeretet útját!

Légy Te Magad a Magyar Március!

Úgy legyen!

 

 

Szeretettel:

v Joó Katalin

 

A tanítás érkezett: 2014 Karácsony nagyhetében a Fény születésére várva

Írásba foglaltatott: 2015. 02.02. Holdtöltekor Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, amikor moccan az élet és megindulnak a vizek